DRÁGA KINCSÜNK AZ EGÉSZSÉGÜNK! – LAKOSSÁGI FÓRUM

2021.10.12. (kedd) 16:00 – 18:00
József Attila Művelődési Központ – 7000 Sárbogárd, Hősök tere 3.

A lakossági fórum megszervezésének minden estben fontos célja, hogy közvetlen, a megjelent célközönség igényeire összpontosító konzultációt indítsunk a településen és szűkebb környezetében elérhető rendszeres szabadidős sportaktivitások, egészségmegőrző és egészségfejlesztő programokkal kapcsolatban.

Ennek megfelelően egyik megvalósítandó feladatunk volt a program keretében, hogy egy irányított beszélgetés során felmérjük a jelenlegi lehetőségeket, népszerű aktivitásokat a lakosság körében, illetve az elhangzó információkat is felhasználva, rendszerezve, a résztvevőkkel közösen új – a felhívás és projekt célkitűzéseivel összhangban lévő – alternatívákat, programkínálatot dolgozzunk ki a helyiekkel.

A pályázati projektidőszak végéhez közeledve, a településen, illetve járásban korábban megvalósult sportrendezvények értékelésére is jelen alkalmak keretében biztosítottunk lehetőséget, illetve kerestük az együttműködési pontokat a megkezdett programok és aktivitások folytatásához a pályázat lezárását követő időszakban is.

Hisszük és tapasztaljuk, hogy a rendszeres testmozgás ösztönzése csakis a tudatosság fejlesztése mellett, egyfajta szemléletmódváltás következtében valósulhat meg. Ezért kiemelten fontos – és jelen programunk megvalósítását is ezen irányvonal mentén terveztük – hogy ezen lakossági fórumokat minden esetben összekössük egy-egy népszerű, illetve a gyakorlati életben könnyen alkalmazható, könnyen elsajátítható ismereteket felvonultató egészséges életmóddal kapcsolatos előadással. Az előadás témáját természetesen most is – mint mindig – igyekszünk a várható résztvevői kör igényeihez, érdeklődési köréhez igazítani, kiemelt hangsúlyt fektetve az interaktivitásra, bízva abban, hogy az így elhangzó és megismert új információk hatékonyabban épülnek be a résztvevők egészséges életmóddal kapcsolatos tudásába.

A sportrendezvényeken tapasztalt nagy népszerűségre tekintettel kiegészítő jelleggel vérnyomás-, vércukor-, testösszetétel mérés lehetőséget is felajánlottunk a fórum résztvevőinek.

Fórumunk témaválasztásával a sárbogárdi nyugdíjas korosztályt céloztuk meg.

Az interaktív fórum kiválasztott témaköreit arra építettük, hogy felhívjuk az idősödő polgárok figyelmét arra, mivel tehetnek a legtöbbet egészségük megőrzéséért, mozgásszervi-, keringési- és ezáltal immunrendszerük támogatásáért.

A fórum 16.00 órakor kezdődött, ahol egy rövid bemutatkozás és három pontos rapid állapot check után azonnal bevonódtak a résztvevők. Fő témánkra – testi egészség és szellemi frissesség megőrzése – helyeztük a hangsúlyt, aminek megőrzéséhez, visszaszerzéséhez szükséges erőfeszítésekre az idős polgároknak egyre kevesebb kedve / ereje van.

Az előadások után kialakult beszélgetésekből kiderült, a szellemi frissesség megőrzéséért a korosztály csak minimális, a hétköznapok teendőihez kapcsolódó tevékenységet végez, nem jellemző tudatosság. A célzott fizikai aktivitásra is egyre kevesebb az igény ebben a korban.

Emiatt, nagyon fontosnak tartottuk felhívni a figyelmüket a mozgás és fizikai aktivitás szerepére az idős kori egészségmegőrzésben, kiemelten a szabadban végzett séta, gyaloglás vagy akár torna fontosságára, megemlítve az olyan hétköznapi tevékenységek, mint a kerékpározás jótékony hatásait is.

Másik kiemelt témánk a táplálkozást, immunerősítést ölelte fel, itt nagyobb érdeklődés volt az egészséges ételek és a dietetikai ajánlások ismertetésére.

Felhívtuk a figyelmet a téli időkben fontos C és D vitamin napi szintű pótlásának, valamint a COVID elleni védekezésben nélkülözhetetlen nyomelemek bevitelének fontosságára.

A csoport hálásan fogadta az új információkat, és egymást biztatva a kerékpározásra és gyaloglásra, valamint a táplálkozási tanácsadásokat praktikus ötletekre átfordítva zártuk a fórumot.