2021.10.07. (csütörtök) 18:00 – 20:00
Vas Gereben Művelődési Ház – 8130 Enying, Bocskai u. 1.
A lakossági fórum megszervezésének minden estben fontos célja, hogy közvetlen, a megjelent célközönség igényeire összpontosító konzultációt indítsunk a településen és szűkebb környezetében elérhető rendszeres szabadidős sportaktivitások, egészségmegőrző és egészségfejlesztő programokkal kapcsolatban.
Ennek megfelelően egyik megvalósítandó feladatunk volt a program keretében, hogy egy irányított beszélgetés során felmérjük a jelenlegi lehetőségeket, népszerű aktivitásokat a lakosság körében, illetve az elhangzó információkat is felhasználva, rendszerezve, a résztvevőkkel közösen új – a felhívás és projekt célkitűzéseivel összhangban lévő – alternatívákat, programkínálatot dolgozzunk ki a helyiekkel.
A pályázati projektidőszak végéhez közeledve, a településen, illetve járásban korábban megvalósult sportrendezvények értékelésére is jelen alkalmak keretében biztosítottunk lehetőséget, illetve kerestük az együttműködési pontokat a megkezdett programok és aktivitások folytatásához a pályázat lezárását követő időszakban is.
Hisszük és tapasztaljuk, hogy a rendszeres testmozgás ösztönzése csakis a tudatosság fejlesztése mellett, egyfajta szemléletmódváltás következtében valósulhat meg. Ezért kiemelten fontos – és jelen programunk megvalósítását is ezen irányvonal mentén terveztük – hogy ezen lakossági fórumokat minden esetben összekössük egy-egy népszerű, illetve a gyakorlati életben könnyen alkalmazható, könnyen elsajátítható ismereteket felvonultató egészséges életmóddal kapcsolatos előadással. Az előadás témáját természetesen most is – mint mindig – igyekszünk a várható résztvevői kör igényeihez, érdeklődési köréhez igazítani, kiemelt hangsúlyt fektetve az interaktivitásra, bízva abban, hogy az így elhangzó és megismert új információk hatékonyabban épülnek be a résztvevők egészséges életmóddal kapcsolatos tudásába.
A sportrendezvényeken tapasztalt nagy népszerűségre tekintettel kiegészítő jelleggel vérnyomás-, vércukor-, testösszetétel mérés lehetőséget is felajánlottunk a fórum résztvevőinek.
Fórumunk témaválasztásával az enyingi családos, aktív korú polgárokat céloztuk meg. Az interaktív fórum kiválasztott témaköreit arra építettük, hogy felhívjuk a családban élő, aktív korú polgárok figyelmét arra, mivel tehetnek a legtöbbet saját és szeretteik egészsége megőrzéséért, elsősorban az életmód és táplálkozási szokásaikon keresztül.
A fórum 18.00 órakor kezdődött, ahol egy rövid bemutatkozás és a már bevált három pontos rapid állapot check után azonnal interaktív beszélgetés alakult ki. Fő témánkra – testi egészség és táplálkozás kapcsolatára – helyeztük a hangsúlyt, amit kiegészítettünk a sportaktivitások és azok intenzitásának élettani hatásaival. Nagy meglepetést keltett a résztvevők körében a rendszeresség és az alacsony intenzitás közötti, elsőre ellentmondásos összefüggés tudományos eredményekkel történő alátámasztása.
Az előadások során kialakult interakcióból kiderült, a mozgás szerepének növelése csak a munka-magánélet egyensúly helyreállításával történhet meg. Szerencsére a családokban a fiatalok és a gyerekek által biztosított a mozgás iránti vágy, amit elsősorban a szabadidősport és a kedvtelési, rekreációs célú sport irányába érdemes terelni.
Abban egyetértés volt, hogy a több a korábbi aktivitásunk – 2021 és 2020 években – hozzájárult nem csak a közösség építéséhez, hanem a megismert mozgásformák alkalmazása terén is.
Másik kiemelt témánk a táplálkozást, immunerősítést ölelte fel, itt nagy érdeklődés volt az egészséges ételek és a dietetikai ajánlások ismertetésére, mely során a táplálkozási tanácsadásokat praktikus, hétköznapokon is alkalmazható ötletekre is átfordítottuk.
Felhívtuk a figyelmet a téli időkben fontos C és D vitamin napi szintű pótlásának, valamint a COVID elleni védekezésben nélkülözhetetlen nyomelemek bevitelének fontosságára az egész család számára, kitérve a nagy fizikai terheléssel járó munka / sportterhelés esetén szükséges eljárásokra.
A közösség örömmel vette az újabb alkalmat, és bizodalmukat fejezték ki, hogy a program lezárását követően lesz még lehetőség hasonló alkalmakon találkozni.




